A KOREOGRÁFUS | Timár Archívum

Az 1970-es években feltűnt Magyarországon egy új koreográfus generáció, amely a színpadi néptánc megújítását az eredeti paraszti hagyományokra alapozva, de a kortárs művészet igényeinek megfelelően kívánta megújítani. A szakirodalom által “Ötök” csoportjának nevezett társaság tagjai, Györgyfalvay Katalin, Kricskovics Antal, Novák Ferenc, Szigeti Károly és Timár Sándor valamennyien amatőr együtteseknél dolgoztak. A néphagyományra építő újító szándéktól eltekintve kevés közös vonást találunk életműveikben: mindannyian más-más egyéni stílus kialakítására törekedtek. Egyes források ebbe a csoportba sorolják még Galambos Tibor, és Vásárhelyi László nevét is.

Timár Sándor koreográfiai művészete leginkább abban tér el az említett művészcsoport többi tagjának stílusától, hogy ha a csoport többi tagjának kiindulópontja a színház, akkor Timár Sándoré a koncertpódium: tudatosan kerüli a dramatikus koreografálást, formai megoldásaiban a klasszikus zenei hagyományokra és a képzőművészetre, tartalmi tekintetben a líraiságra alapoz. Saját alkotói egyéniségét tudatosan háttérbe szorítva az eredeti táncfolklór egészét kívánta megérteni, megtanulni és végül színpadra állítani, míg pályatársai inkább a néptánc egyes motívumait, elemeit felhasználva szerették volna egyéni gondolataikat kifejezésre juttatni. Novák Ferenc - a mindannyiuk számára művészi példát és mércét jelentő Bartók Béla Cantata Profana című művének szövegére utalva - megállapítja: míg ő és a csoport többi tagja a “tiszta forrás”-ból merített, addig Timár magát a “tiszta forrás”-t állította színpadra.

Timár Sándor ritkán és keveset nyilatkozott, írt saját koreográfiai szemléletéről. Ezért különösen fontosak az alábbi, 1974-ben megfogalmazott gondolatai, amelyeket akár ars poeticaként is értelmezhetünk:

“Hiszek a népművészet - így a népzene, néptánc - önálló kifejező erejében, valamint hiszek abban, hogy a néptánc eszközével maradéktalanul kifejezhetem magam, anélkül, hogy bármilyen, tőle idegen formanyelvhez nyúlnék. Ez a formanyelv sok szálon rokonságban van a Kárpát-medencében élő szomszédaink néptánc kultúrájával - a történelem keze egybegyúrt minket. Ennek köszönhetően ez a “nyelv” olyan rugalmas “nyelvtannal” és olyan gazdag “szókészlettel” rendelkezik, amelynek segítségével mindent elmondhatok, ami engem izgat. Ezért olyan fontos számomra ennek a formanyelvnek a pontos megismerése, és ezen a nyelven a kifejezés gyakorlása. Azt hiszem, nem is lehet más választásunk, ha eredeti, csak ránk jellemző mozgáskultúrával akarunk hozzájárulni korunk táncművészetéhez.”